Megalakulásunk története egyben Székelyhodos és Venerque kapcsolatának, illetve a 80-as 90-es évek története, történelme is. Az 1980-as években a kommunista vezetés elindította az úgynevezett falurendezési tervet, melynek keretében falvak százait szándékoztak felszámolni, lakosságukat pedig tömbházakba, városokba akarták terelni. Székelyhodos is a lerombolásra ítélt falvak között volt.
Európa nyugati fele és a világ emberjogi mozgalmai felemelték szavukat a Ceauşescu-rendszer terve ellen. A Médecins sans frontières és az Opération villages roumains (OVR) kezdeményezésére Nyugat-Európa számos települése örökbe fogadott romániai megsemmisítésre szánt falvakat.
Ekképpen cselekedett a dél-franciaországi, Toulouse-melletti kistelepülés, Venerque is, amelynek választása Hodosra esett. Venerque 1989-ben, még a decemberi fordulat előtt próbálkozott kapcsolatba lépni a községgel – amelyet akkoriban, a felszámolást megelőzendő már Csíkfalvához (Vărgata) tartozott -, a próbálkozás azonban nem járt sikerrel.
1990 februárjában újabb levél érkezett a Csíkfalvi községi önkormányzathoz. A levél némi hányattatás követően végül Fodor Veronika élelmességének köszönhetően eljutott Székelyhodosra Szabó Györgyhöz, francia és román nyelvet oktató tanárhoz, aki azonnal válaszolt Venerque akkori polgármesterének, Hélene Breton-nak. A venerque-i kezdeményezők egyesületet is alapítottak Association Venerque Hodosa néven a kapcsolatok fenntartása céljából.
Az első venerque-iek 1990. július 5-14. között látogattak el Székelyhodosra, élelmiszert, tanfelszereléseket és gyógyszert hoztak ajándékul a közösségnek. Az első küldöttség tagjai: dr. Christian Boissier, Didier Vogel, Françoise Raynal, Marie-France Desclaux-Sarpedonti, Gérard Roussel.
1990 júniusának végén három tizenkét éves tanuló – Balla Erika, Mosoni Emőke és Orbán Erzsébet – valamint a jobbágytelki iskola igazgatója utazik Toulouse-ba nemzetközi gyermektáborba. A két hetes tábort követően a három gyerek és kísérőjük két hétig Venerque vendégszeretetét élvezhette.
1991 júliusában Hélène Breton, Venerque polgármestere, valamint Jacques Breton és Patrick Rives látogatott el Székelyhodosra.
1992 júliusában a Brunato család hozott újabb gyógyszer- valamint ruhaszállítmányt a faluba.
1993-bantöbb mint harminc tagú küldöttség utazik a venerque-i barátok támogatásával Franciaországba.
1997-ben a jobbágytelki iskola névadó ünnepségére érkezik újra a községbe Venerque polgármestere Hélène Breton, illetve a franciaországi Association Venerque-Hodosa elnöke, Jacques Breton.
1998-ban Venerque színes televíziót, parabola antennát és képmagnót ajándékoz a megalakulóban levő Hodos-Venerque Baráti Társaságnak. Július végén, augusztus elején az Alex et compagnie dél-franciaországi zenekar (David Dutech, Alexandra Gallardo, Bertrand Yates, Laurent Carbonnel, Elian Besson) illetve további négy fiatal (Bernadette Pourquié, Dorine Thomas, Virginie Marzura és Floriane Prévot) tartózkodik Székelyhodoson, koncertezik, és foglalkozást szervez a falu fiatalságának.
1999-ben, Venerque támogatásával, jogi személyiséget nyer a hodosi székhelyű Hodos-Venerque Baráti Társaság, amelynek elnökévé Szabó Györgyöt választják.
1999-től kezdődően Egyesületünk rendszeresen szervez nemzetközi ifjúsági táborokat „Bouger Ensemble – Együtt Lendületben" címen az Európa Unió „Fiatalok Európáért" illetve „Erasmus+" programja támogatásával.
Ugyancsak rendszeresen kerülnek megszervezésre testvértelepülési találkozók az Európa Unió Európa a polgárokért programja támogatásával.
2019-től egyesületünk sérült személyek számára is biztosít támogatást, szervez tevékenységeket.
Egyesületünk vezetősége:
Balássy András, elnök
Orbán Erzsébet, titkár
Fodor Dobos Veronika, adminisztrátor